A Microsoft szerverek százezreit üzemelteti saját adatközpontjaiban, és ezek elérhető kapacitását bocsátja ügyfelei és partnerei rendelkezésére a különböző felhőszolgáltatásai révén. A Microsoft Azure egyike ezen felhőszolgáltatásoknak, amelyben virtuális gépeket, adatbázisokat, saját fejlesztésű alkalmazásokat és még sok egyéb hasznos szolgáltatást lehet futtatni.
Mindezt olyan módon, hogy az ehhez szükséges hardver összetevőket a Microsoft biztosítja és üzemelteti, ezzel lényegesen csökkentve egy új projekt kezdeti beruházási költségeit. A rugalmas előfizetési konstrukcióknak köszönhetően a rendszer fenntartási költsége is a ténylegesen lekötött erőforrások függvényében módosulhat. A felhőben üzemeltetett virtuális gépeket és alkalmazásokat természetesen a vállalat saját
adatközpontjával is össze lehet kötni (hibrid felhő), így természetes kiterjesztése lehet egy meglévő rendszernek. 
A nagyvállalati módszerekkel tervezett illetve üzemeltetett felhőszolgáltatások azonban nem számítanak kizárólag a nagyvállalatok privilégiumának, ellenben a kis- és középes vállalatok nagyvállalati IT lehetőségekhez jutnak a Microsoft Azure szolgáltások bevezetésével és alkalmazásával. Érdemes tehát
áttekinteni a legújabb Microsoft megoldásokkal érkező lehetőségeket, és azok ismeretében újragondolni a már meglévő, vagy még tervezés alatt álló informatikai rendszereket. Akár a költségek csökkentése, akár a modern felhasználói igények minél hatékonyabb kiszolgálása a cél, a megújult Microsoft platform rengeteg ponton segíthet.

Hivatalos Microsoft Partnerként állunk partnereink rendelkezésre a korszerű felhőszolgáltatások megvalósításában.

Hamarosan folytatjuk....

Tags: